A három fenyőfa

A három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn. A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.

– Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. – sóhajtotta ez a kicsike fa. Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.

– Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! – sóhajtott a Legnagyobb fenyő.

– Bárcsak engem vinne! – mondta a Kisebbik fenyő.

– Bárcsak engem választana! – kívánta a Harmadik Fácska.

Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.

– Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt? – szólította meg félénken a kismadár a fát.

– Nem lehet! – mondta a Legnagyobb fenyő – Nem vihetek madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.

– Pedig úgy fázom – panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt. Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.

– Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? – kérdezte.

– Nem! – felelte a Kisebbik fenyő. – Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.

Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.

– Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? – kérdezte.

– Hogyne maradhatnál kismadár – felelte a Harmadik Fácska. – Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.

A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak. Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

– Télapó vagyok– mondta – karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára…
– Vigyél engem! – kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
– Engem vigyél! – ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
– Te nem szeretnél eljönni? – kérdezte tőle a Télapó.

– Dehogynem! Nagyon szeretnék – felelte a Harmadik Fácska – De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.

– Kicsike fa – mondta a Télapó – te vagy a legszebb  és legkedvesebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.

Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kis madárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon…

Legyen szeretetben gazdag, boldog, békés karácsonyotok, és sikerekben, nevetésben gazdag új esztendőtök!

Nyitókép: Pexels/Brett Syless