Kertportal Egy időben a piacok és a piacra járás sokkal nagyobb társadalmi eseménynek számított, mint most. – vallja a Piacra Járni Menő Mozgalom. – Rohanó világunkban csak beütjük a gépen a rendelni kívánt terméket és a kiszállító már házhoz is hozza. Persze vannak átmenetek, ahol valódi hazai termelői ínyencségeket kaphatunk, mégis a döntő többség inkább a multiba szalad be fizikálisan vagy virtuálisan, hiszen „ott mindig minden van”. A szezonális étkezés már a feledés homályába merült és alig páran űzik életvitelszerűen.
De hogyan is jöttek létre a piacok?
Míg a különböző jellegű búcsúknak egyházi, és ahhoz kapcsolódik több-kevesebb világi vonatkozása van, addig a piacok és vásárok elsősorban a kereskedésről szóltak, viszont társadalmi, műveltségcserélő jelentőségük legalább olyan értékű, mint az árusítás. A régi vásárok néprajzi jelentőséggel is bírnak, de számos mondókában, szólásban, versben is előfordulnak.
„Egyszer volt Budán kutyavásár…”
A piac és a vásár között a magyar szóhasználat különbséget tesz, mert a kettő más-más fogalmat takar. Sok kultúrában viszont ez egy és ugyanaz az esemény, a magyar nyelv ennél fondorlatosabb.
A piac az olasz piazza, „tér” szót takarja és eredeti jelentése is azt mutatja, hogy a város főterén viszonylag gyakran, esetleg hetenként tartott kisebb árusításról van szó. Sok településnév a mai napig mutatja a piacnapok voltát: Tardoskedd, Csíkszereda, Csütörtökhely, Péntekfalu, Szombathely.
A vásár ezzel ellentétben a honfoglalás előtti iráni jövevényszó, mely szintén gyakran előfordul a magyar helységnevekben: Kézdivásárhely, Marosvásárhely, Hódmezővásárhely, Asszonyvására, Martonvásár. A vásár szóból származik a magyar vasárnap, mely lényegében a vásár napját jelöli ki.
Az egyház az egész középkoron keresztül ellenezte a vasárnapi piacokat, hiszen az istentiszteletek egy nagy része is vasárnap van, de később is küzdött a vasár- és ünnepnapokon tartott vásárok ellen. Sok helyen megelégedtek azzal, hogy csak az istentisztelet előtt nem volt szabad árusítani, de volt, ahol teljesen betiltották. Az országos vásárok másik elnevezése a sokadolom is azt bizonyítja, hogy ezeken nagy területről nagyon sok ember gyűlt össze, gyakran akár eltérő nemzetiségből is, országhatáron belül és kívülről.
A piac és a vásár a mai napig kimutatható azoknak a településeknek a formáján és nevén, ahol az nagy szerepet játszott. A piactér a város középpontjában, rendszerint a templom körül helyezkedett el, ennek megfelelően kisebb-nagyobb tér alakult ki. A sok példa közül elég csak néhányat említeni, mint Kézdivásárhely, Kolozsvár, Hódmezővásárhely, Kecskemét, de még Budapesten az egykori szénapiacok helyén Pesten és Budán egyaránt teret találunk (Széna tér, a mai Kálvin tér). Akár tér, akár utca volt a piac, illetve a vásár helye, azt az üzletek, kocsmák, fogadók sora veszi körül, (mint a debreceni híres fogadó is) és ez a legtöbb esetben a város vagy falu kereskedelmi, de igazgatási központja is.
Régen a terményeket az állandó árusok, a kofák kecskelábú asztalokon árulták, míg az alkalmi árusok csak a földről kínálták portékájukat. A helyi fazekas, bognár és más kézműves is kipakolt ilyenkor.
Emberpiac, köpködők
A piacok egyben a szabad munkaerő eladásának is lehetőséget szolgáltattak. Egy-egy kisebb részen ácsorogtak a munkát vállaló napszámosok, a gazdák itt fogadták fel egy vagy több napra a napszámosokat. Ezeket nevezték emberpiacnak, köpködőnek.
Aki ma piacfelügyelő, régen piacbíró volt
A piacok rendjére a piacbíró vigyázott, aki a korábbi századokban a helységtől bérelte a helypénzbeszedés jogát.
A legjelesebb, legnagyobb vásárok, országos vásárok rendszerint olyan területeken alakultak ki, ahol különböző jellegű nagyobb tájak, vidékek találkoztak, így a középkorra visszanyúló vásárokat találunk az Alföld és a hegyvidék érintkezésénél. Jászberény, Kecskemét is ilyen volt, de ismert a gyulai, debreceni, szatmári (ma már Románia) is. Ezek hagyományaként ma egyéb rendezvények, vásári forgatagok és fesztiválok jöttek létre.
Borítókép: Pexels
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!
