A dióburok-fúrólégy és az általa okozott kár egyre nagyobb hazánkban is. Lassan már ott tartunk, hogy ültetvények sokasága lesz értékelhetetlen, alig szedhető róla rendes és egészséges termés. Viszont a jó hír az, hogy kezd kialakulni a növényvédelmi technológiája is.
Megelőzés és a fák felerősítése
Ahogy a legtöbb növényvédelmi megoldás esetében, itt is a megelőzés és a növények felerősítése az első fontos lépés. Kár azt gondolni, hogy pár vegyszer mindent megold, mert ez valójában nem szokott így lenni és ennél sokkal komplexebben kell gondolkodni.
A másik fontos dolog etéren az, hogy amikor már a kár látszik, akkor aligha lehet megoldani.
A saját diófáinkat is minden évben aktívan lombtrágyázom és természetesen az előrejelző eszközöket is használjuk, mint például a ragacslapozás. Bár ez utóbbi az imágókat mutatja csak.
– vallja Varga Szabolcs agrármérnök, növényvédelmi szakmérnök
Magyarországon először 2012-ben jelezték először, hogy megjelent egy akkor még ismeretlen kártevő a diófákon. Akkor még találgatások voltak csak, vajon miről is van szó. Az első jelek a feketedő diótermés volt, de sokan észrevették már a fák alatt járva-kelve az amúgy embert is szemtelenül megcsípő apró, csíkos hártyás szárnyú legyeket.
Lefotózni viszonylag nehéz, így nekünk sem sikerült még többnyire, vagy pont a lényeg nem látszana a képeket, melyről fel lehet ismerni.
A kártevő hivatalos neve szerint a nyugati dióburok-fúrólégy, mely Magyarországon zárlati kártevő (7/2001. /1./17./ FVM rendelet). Tápnövénye elsősorban a dió (Juglans fajok), melyben ültetvény szinten akár 50-70 %-os kárt is okozhat.
A feketedő termésburokban apró légylárvákat (nyüveket) látunk, melyek ellen védekezni kell.
Talán öröm lehet, de ez egy egynemzedékes faj, vagyis ha sikerül elcsípnünk, akkor a kártételét viszonylag gyorsan meg is gátolhatjuk.
Az imágók hosszú életűek, akár 25-45 napig is élnek.
Milyen életmódot folytat a dióburok-fúrólégy?
Ahhoz, hogy eredményesen védekezhessünk ellene, ismernünk kell életmódját. A nőstények a megtermékenyítést követően tojásaikat a dió burkába teszik, ahol a rajzás kezdetekor a dió burka még keményebb, ráadásul előnyös számukra az is, ha már almamollyal károsított az adott zöld termés.
A tojásrakás idejére száraz, meleg időjárásra van szükség, mely akár két hónapra is elhúzódik. Júliustól, július közepétől egészen szeptember közepéig számíthatunk erre az időszakra, de ez mindig évjáratfüggő.
A nőstény imágó pár száz petét képes lerakni.
A petékből a lárvák 5-7 nap alatt kelnek ki, ezek a lárvák a vajszínű kis nyüvek. Egy dióburokban egyszerre több nyű is fejlődik.
A dió burkából a nyűvek kirágják magukat, onnan a földre esnek és sekélyen beleássák magukat a talajba és bebábozódnak. Majd ebben az alakban áttelelnek.
Hogyan vehető észre? Mire kell figyelni?
Talán hobbikertész szemmel az egyik legfontosabb kérdés. A nyugati dióburok-fúrólégy kártétele a még zöld színű termésburkon jól látható, melyek kis feketedő pontokként a tojásrakáshoz szükséges kis lyukak valójában. Ezek kis szúrásnyomok.
Miért barnul meg a termésburok?
Amikor már a termésburok elkezd megbarnulni, az tipikus jele annak, hogy a nyüvek elkezdtek táplálkozni. Ennek hatására a burok megbarnul.
A burok ilyenkor már nehezen távolítható el.
A nyűvek által fertőzött termés idő előtt lehullik a fáról.
A dióburok rátapad a kemény dióhéjra, megfeketedik és nagyon nehéz eltávolítani.
A dió mérete is csökken, ráadásul a bél mérete is, mellett penészesedik. Így fogyaszthatatlanná téve a termést.
Minden dióra veszélyes?
Világviszonylatban több diófajta jelent veszélyt a dióburok-fúrólégy, ám Európában csak a termesztett Juglans regia fajokra és a fekete dióra (Juglans nigra) veszélyes.
Hogyan védekezzünk ellene?
A szakemberek általában a sárga, sárgászöld ragacsos csapda használatát javasolják a kártevő egyedeinek előrejelzésére, nyomon követésére.
A legfontosabb momentum, hogy a lárva ne kerülhessen a talajba. Egy korábbi rádióbeszélgetésünkben már említettük, hogy a legtöbb olvasói kérdés ilyenkor arra irányul, hogy vegyszeresen hogyan fertőtlenítsük a talajt? De ha ökológiai értelemben végiggondoljuk a kérdésünket, akkor ez sok sebből is vérzik. A talajban számos jótékony szervezet is él, így a talajfertőtlenítést a lehetőségekhez képest próbáljuk hanyagolni. A lárvák talajba jutását viszont meggátolhatjuk más módon is.
Ponyvatakarás: Abban az időszakban, amikor már a nyüves diók potyogni kezdenek, már érdemes a fa köré ponyvatakarást tenni, mert így a talajba nem jutnak le a nyüvek. A dió is könnyebben felszedhető és megvizsgálható.
Agroszövet, mulcs: mindkettő jó megoldás lehet, bár a mulcs talán kevésbé, mert abban is át tud telelni a lárva. Viszont az agroszövet kiváló választás!
Az ilyenkor lehullott terméseket célszerű megsemmisíteni. Itt megint felmerül a kérdés az „öngyújtóval kertészkedésre”, de nem árt tudni, hogy a nedves, zöld termések nem égnek, csak füstölődnek! Tehát előtte akár ládában kiszárítva valamilyen betonfelületen próbáljuk meg betárolni és már szárazon elégetni, ha nincs más megsemmisítési módszerünk rá.
Vegyszeres védekezés: A NÉBIH már szükséghelyzeti eseti engedéllyel ajánl ki szereket a problémára. Jelenleg az alábbi hatóanyagokban és szerekben gondolkodhatunk: zeta-cipermetrin – Karate Zeon 5 CS, tiakloprid – Calypso 480 SC, acetamiprid – Mospilan 20 SG.
Bio védekezés baromfival: az agroszöveten, ponyván való összegyűjtésen és megsemmisítésen kívül jelenleg nincs nagyon más megoldás. Mivel természetes ellenségei nincsenek, így talán még azzal járhatunk sikerrel, ha tartunk otthon egy kis baromfiudvart és a dióhullás idejére a kapirgálós tyúkjainkat kiengedjük a fák alá. Rendre össze fogják gyűjteni a számukra kincset érő nyüveket. A házi baromfiudvarnak több előnye is van, mert ahogy eső után a csigákkal, úgy más kártevőkkel is könnyen, gyorsan elbánnak a lelkes kapirgálóművészeink.
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE HASZNOS TARTALMAKÉRT!