Mi is az az állattréning?

Amióta csak az emberek és az állatok között kapcsolat létesült, automatikusan kialakult az állatok tanítása is, az un. állattréning.

Mit nevezhetünk állattréningnek?

Valószínűleg nem állattréningnek hívta az állatokkal való foglalkozást az időszámításuk előtti 14. évezredben élő ember, mikor az első állatokat elkezdte háziasítani.

A kutatások alapján egyébként az ‘első háziasított állat’ elnevezésre a kutya, a juh és a kecske tarthat jogot. Valószínűleg ezzel egy időben alakultak ki az első, nem haszonból, hanem házikedvencként („csak úgy, mert aranyos…”) tartott állatok és rá pár ezer évvel pedig az első állatkertek. De akárhol és akármiért is tartjuk az állatokat, hatással vagyunk rájuk és ők is ránk: tanítjuk őket és tanítanak. És a tanításuk az un. állattréning.

Állattréning az is, ha a kutyára rá tudjuk adni a pórázt és kint végzi a dolgát, illetve mikor cica az alomtálcát funkció szerint használja. De az is, ha annyit foglalkozunk a hörcsögünkkel, hogy nem harap a kezünkbe.

De ide sorolható, mikor egy állatkertben a gondozó (ez esetben az un. állattréner) kézjelére fókát látunk a vízből kiugrani, mikor egy fél tonnás elefánt hagyja, hogy megvizsgálják az ormányát vagy egy hiénának bódítás nélkül tudnak oltást adni.

Mire is jó az állattréning?

Az állatkerti tréningnek legalább 4 oka van (mindegyik fontos, nincs sorrend):

• minden zárttéri tartásnál fontos, hogy történjen valami. Ez szellemileg, mentálisan ingereként éri az állatot, így ő nem unatkozik, nem alakulnak ki sztereotip viselkedések (fel-alá mászkálás, toll-tépés, stb..)
• erősíti, fenntartja, javítja a gondozó és az állat között bizalmat
• látványetetéseknél, bemutatásoknál közel hívható, bemutatható, megszerettethető az állat
• az állatorvosi vizsgálatoknál sokkal könnyebb vizsgálni, kezelni egy tréningezett állatot

És azt is hozzá szoktam tenni, hogy az állatok is szeretik, ha csak velük foglalkoznak, és a tréning során kizárólagos figyelmet kapnak a trénertől, így egyben a lelkükkel is foglalkozunk. Tehát az állattréning az állat testi, szellemi és lelki egészségét segíti elő.

Az állattréning története

A történet az 1903-as időszakra lehetne elsőként visszavezetni, a közismert Pavlovi vizsgálatra. Pavlov un. klasszikus kondicionálást kutatta, mely szerint az állatok taníthatók ingerre adott fizikai, testi reakcióik megerősítésével.

Innen ugrunk egyet az 1930-as évekre, mikor B. F. Skinner amerikai viselkedés pszichológus kidolgozta az un. operáns kondicionáláson alapuló tanulási technikát. Pontosabban leírt egy amúgy mindig is létező viselkedési szabályt, azt, hogy egy viselkedés pozitívan vagy negatívan megerősíthető és így kialakítható, rögzíthető. (Pl. negatív megerőítés: piros lámpánál jobb, ha megállsz, mert elütnek; ne dugj a konnektorba villát; pozitív megerősítés: az osztályozás, a fizetés, ajándékozás… stb.) Állatok viselkedését is vizsgálta, pl. az un. Skinner-box-szal, ahol egy éhes patkányt vagy galambot helyezett ebbe a dobozba, amiben kialakításra került egy gomb is. Ha az állat – eleinte csak véletlenül – megnyomta ezt a gombot, akkor étel érkezett a dobozba. Később az állat összekötötte a gombnyomást az étellel és már tudatosan lépett rá.

Még egy kis állattréning történet

Ezt követően Skinner tanítványa, Keller Breland, és az ő társai, Marian Breland Bailey és Bob Bailey elkezdték alkalmazni ezt a megerősítéses tréninget. Elsőként delfineknél, ahol sípot használtak. Először megtanították a delfineket, hogy ha a síp hangját meghallják, akkor halat kapnak. Tehát egy pozitív megerősítés társult náluk a síp hangjához. (Ezt ahhoz lehet hasonlítani, hogy mi is pozitív gondolatokat (azonnali nyálelválasztással) kötünk egy-egy hanghoz, mint pl. mi a kávégép hangja, vagy egy üdítős doboz kinyitásakor a „szisszenés”).

Aztán, mikor a delfin például átugrott a karikán, akkor jött a síp hangja és „hanghoz tartozó” hal. A hangot az állat összekötötte a „jó” pillanattal, és utána még ehhez kézjelet is csatoltak, így végül egy megadott kézjelre a delfin átugrott a karikán, kapta érte a síp hangját és rögtön a halat.

Később a síp mintájára alakult ki az un. klikker, ami egy műanyag doboz egy fém lapkával, amit megnyomva „klikk” hangot ad (ezzel a nevét is gyorsan megmagyaráztam). A funkciója ugyanaz maradt, csak épp a szárazföldi állatoknál.

A síp főként vízi állatoknál (delfin, fóka, stb.) maradt használatban, vagy akkor ha mindkét kéz szabad kell, hogy maradjon, mint például nálunk a Vadasparkban a kolléganőm a két rókánál vagy én a két nyestkutyánál.

Az konkrét állatkerti klikkeres-sípost tréning elég új keletű dolognak mondható: az 1990-es évek óta kezdett kialakulni (kb. egy időben az állatok még jobb körülmények közötti tartásának kialakításával).

Egyébként sokszor annyira megszeretik az állatok a tréninget, hogy előfordul, hogy maguk csinálnak valami új dolgot, azaz „felajánljanak viselkedést”, hogy ezzel „klikk”-elésre és egyben jutalmazásra bírják a trénert. Ezzel a trénert is motiválja és új viselkedés tanítására is adhat ötletet. Így nem csak az ember hat az állatra, de ő is tanítja a trénert.

Milyen állatok tréningezhetők?

Szinte mindegyik állat tanítható, motiválható. A fent említett kutya, macska mellett tengerimalac és patkány tréning is létezik. Az állatkertekben a legismertebb és talán a leglátványosabb a fókák tréningezése.

Az ilyen látványos tréningek mellett nagyon fontos a veszélyes állatok tanítása, akikhez a gondozók sem mehetnek be közvetlenül, ilyenek például a nagyragadozók (pl. hiúz, tigris, oroszlán, medve…) vagy a nagy méretű állatok (pl. elefánt). Itt tréning már az is, hogy a belső helyükre könnyedén behívhatóak és ezzel egyben elzárhatók legyenek, mert így tudja a gondozó ki vagy be zárni az állatot, hogy a kifutón, illetve a belsőkben biztonságban tudjon dolgozni (pl. takarítás, fenntartás…)

Sok állattréninget láttam már de számomra legmeglepőbb az aranyhal tréning volt. Itt amúgy, csakúgy, mint a többi, folyamatosan víz alatti életmódot folytató állat tréningjénél már fényjelet használnak (a hang nehezebben terjed a víz alá): egy kis ledes lámpával villantanak az állatnak és ezután kapja a számára megfelelő jutalomfalatot, ezzel váltva ki a klikkert, sípot.

Én személy szerint a mosómedvéket, nyestkutyákat és aranysakált tréningezek a Vadasparkban. A velük való munkámról fogok írni egyik következő bejegyzésben.

MÉG TÖBB ÁLLATOS CIKK ÉRDEKEL? OLVASS TOVÁBB NÁLUNK!

Felhasznált irodalmak:

Karen Pryor: Ne lődd le a kutyát!

Robert Pies – Schulz-Hofen: Az állatkerti állattartás alapjai

internet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Burrhus_Frederic_Skinner